A legkisebbek mozgásfejlesztő tornája, országszerte.
 
06 30/389 5500
 

Orient Press cikk a Csiri-biri tornáról

Hiánypótló foglalkozás kicsi gyerekeknek


Óriási sikere van, ezért januártól már 20 helyszínen lesz elérhető az a játékos mozgásfejlesztõ foglalkozás, amit 1-3 éves gyerekeknek talált ki egy fejlesztőpedagógus. Az órák célja, hogy sikerélményt nyújtson az esetleg bátortalanabb gyerekeknek, illetve ügyesítse a pici kezeket-lábakat.

[Egészségügy] 2006.12.21 12:00

- A foglalkozásra járó gyerekek sokkal nyitottabbak, oldottabbak lesznek, megtanulnak beilleszkedni egy kis csoportba, szocializálódnak. A félénkebb, zárkózottabb gyerekek is megnyílnak. Ez a fajta foglalkozás hiánypótló Magyarországon – mondta Orszáczky Ildikó, a csiri-biri torna kitalálója az OrientPress Hírügynökségnek.

- Az ötlet akkor született, amikor Gyeden voltam, és a zenés foglalkozásokat egy idő után a lányom nem bírta végig ülni. Ugrálni akart a tanár fején, ki akart mászni az ablakon. Kerestem tehát egy mozgásos foglalkozást, de nem találtam. Fejlesztő pedagógus vagyok, így végül kitaláltam egyet: a csiri-biri tornát. Két éve kezdtem, már induláskor minden csoport teltházzal ment végig. Ma már 13 budapesti és 7 főváros közeli helyszínen indulnak csoportok télen, amikor a szülők nehezen találnak elfoglaltságot az örökmozgó gyerekeiknek – tette hozzá a pedagógus. – Van nagymama, aki például csiri-biri torna bérletet ad karácsonyra a kis unokájának, mert a gyerek annyira élvezi a foglalkozásokat, olyan sokat ügyesedik az órákon.

A foglalkozásokat látogató gyerekek sokkal talpraesettebbek lesznek, jobban tudnak koncentrálni, ügyesen ugrálnak. A 40 perces foglalkozások a picik türelméhez vannak igazítva. Nem igényelnek hosszú koncentrációt, és felváltva kisebb – nagyobb mozgások, szaladgálás vagy ügyességi feladatok, éneklés, lazítás vagy kacagás tartja ébren a gyerekek figyelmét.

- Óriási kincs a sok magyar mondóka, vers, dal, amire a gyerekek mozoghatnak. Ezek segítségével fejlődik a picik ritmusérzéke, egyre jobban és tisztábban beszélnek – hívja fel a figyelmet Orszáczky Ildikó.

Az órák egyik csúcspontja, amikor a gyerekeket egy nagy lepel segítségével a szülők közösen forgatják, hengergetik. Ezek a hatások segítik az agy és az idegrendszer fejlődést. Speciális tornaeszközök, - alagút, trambulin, libikóka, óriás labda – ügyesítik a pici kezeket és lábakat, gyakoroltatják a kúszást, egyensúlyozást, forgást, ugrálást. Ugyanakkor itt semmi nem kötelező a gyerekeknek és szüleiknek, mindenki csupán annyit csinál, amennyihez kedve van – magyarázta a pedagógus.

A módszert egyre többen szeretnék eltanulni, Ildikó pedig örül, ha újabb városban nyílik csiri-biri torna. Pedagógus végzettségű anyukák vállalják újabb csoportok irányítását. Jövőre Balassagyarmaton, Biatorbágyon, Hajdúszoboszlón, Szegeden, Kecskeméten, Szentendrén, Székesfehérvárott, Vácott, Veresegyházon nyílik csiri-biri torna csoport, de Ildikó más településekről is várja vállalkozó szellemű pedagógusok jelentkezését – olvasható a www.csiri-biri.hu oldalon.

[Forrás: OrientPress]

[Kép: OrientPress]

 
 
A Csiri-biri torna vidéki foglalkozásaihoz való csatlakozás előtt érdemes egyeztetni a helyi foglalkozásvezetővel. Az elérhetőségeket a Kapcsolat menüpontban találjátok.